Ha a filmet hegeli megközelítésben értelmezzük (és miért ne tehetnénk), akkor a következő felosztás hajtható végre.
- Tézis: középkori jelenet, keresztény alapállás. A lótolvajt fel kell készíteni a halálra mint az örök élet elnyerését biztosító eseményre, amely csak akkor érhető el, ha megnyitotta lelkét Isten előtt.
- Antitézis: (poszt)modern jelenet, világi alapállás. Az orvos a kételkedő szkeptikus, aki szerint maga a világ egy akcidencia, Isten hibázott, amikor a világot és ezzel együtt az embert megteremtette. A világ permanens káosz, az élet hoz benne létre egy efemer rendet, ami tulajdonképpen hamis (lásd: Sartre, Lét és Semmi).
- Szintézis: a halálos beteggé vált ember a halál közelségének feldolgozásához egy utolsó kapaszkodót talál, és ez Isten. Azért szintézis, mert a haldokló ember mentálisan fogadja be Istent, nincs szüksége a pap vagy a szerzetes fizikai közelségére. Megszüntetve megőrzi világi énjét.
Az egzisztencia mindig éles helyzetekben erősödik meg az emberben, a halál mint fogalom az egzisztencia folyamatos életre keltése. A halál mint aktualitás maga az egzisztencia.
