Az emberi lét határokkal teletűzdelt, amelyeket a rendezés fenntartása érdekében nem szabad túllépni. A rendezőre jellemző filozófiai kérdésekben bővelkedő film, és a következő eszmerendszer fejthető ki belőle:
- Határ: a határok túllépése a mechanikus idő és a tér feláldozása a metafizikai tér és idő oltárán. Olyan világot hoztunk létre magunknak, amely határok közé szorítva rendezett, mert a rend csak így érhető el. A világ metafizikai értelemben rendezetlen, az emberiségnek a túléléshez transzcendentális rendet kell felállítania.
- Emigrálás: a határok átlépése, túllépése. Az egzisztencia által megérintett individuum a határok átlépésével érthetetlen világot vállal fel, amely nem írható le logikusan. Amint az a filmben is elhangzik, vannak esetek amikor hallgatni kell ahhoz, hogy megértsük a kimondhatatlant (a logikailag leképezhetetlent) (lásd: Wittgenstein)
- Emberi lét: a nyitva hagyott történet, amely szerint eljön az idő, amikor az embernek el kell hagynia a Földet, és át kell lépnie egy másik világba (bolygóra stb.). Mi az amit magunkkal vihetnénk ebbe a világba? Növények, állatok, könyvek.
- Elidegenedés: nem kifejezetten hegeli értelemben, hanem inkább sartrei értelemben. Az emberi lét nem azonos a Léttel, így a lét minden nem emberi megnyilvánulása idegen az emberi léttől. Az embernek tulajdonképpen semmije nincsen, mert a fizikai tárgyak nem jelenthetnek tulajdont, ha az emberre különálló (szellemi) létezőként tekintünk. A semmi az semmi. Értelmezésem szerint ez a semmi a sartrei Semmi, de Angelopoulos nem magyaráz, hanem nyitva hagyja az értelmezést.
