Ez már a kései Almodovar, mondhatná a megszokott almodovari filmre váró befogadó. Vagyis vagy az alkotói válságban szenvedő Almodovar, vagy a leszállóágon levő Almodovar.
A filmben cselekvés lelassított, az események közötti intertextualitás szűkebb spektrumot fed le. Mintha Almodovar érettebb szeretne lenni, meggyőzővé szeretné tenni a történetet, azonban ez nem biztos, hogy sikerül. Ebben a filmben pontosan az hiányzik, amit a korábbi almodovari filmeknek megadta a varázsát, t.i. a spontaneitás, a percenkénti meglepetések, a (fekete) humor, az őrület.
A film fő eleme a felelősségtudat és a megbocsátás fogalmának a körüljárása. Almodovarnak azonban láthatólag nehéz feladatot jelent konkrét mondanivalót hordozó filmet alkotni.
A korábbi Almodovar filmekhez képest csalódás, a felhígult filmvilágban viszont továbbra is magával hordozza azt a többletet, ami a nézhető filmhez kell.
