Ez egy kifejezetten gondolati film, és az emberi egzisztencia problémájához kapcsolódik. Valószínű, hogy sokan más szimbolikát is magukénak érezhetnek ebben a filmben, azonban ami számomra fontos az az életnek mint egzisztenciális kérdésnek a körbejárása.
Az „élni” fogalmat a film dualista módon közelíti meg. Mi bizonyítja azt, hogy élek? Mi különbözteti meg az elképzelt dimenziót a valóságos dimenziótól? „Ha eszel, akkor élsz” – mondja a mester. Igen, ez egy megfontolandó bizonyíték, hiszen az evés, az étel ízének érzése bizonyítja, hogy vagyok, vagyis élek.
Hogy jelen esetben a rendező ironizál-e Descartessel vagy sem, nem tudom. Azonban Descartes "gondolkodom tehát vagyok” tézisével összevetve mindenképpen kissé ironikus megoldásnak tűnik, de legalább nem metafizikai.
Azonban az „élsz mert eszel” tézis nem teremt értéket, és itt alkalmazza a rendező a dualista megközelítést: az evés még nem elég ahhoz, hogy valódi egzisztenciát érjél el, mert az evés még nem ad értelmet a létednek. A csak az evés által meghatározott egyén Üres, tartalom nélküli. Tehát nem az ontológiailag meghatározott Semmi, hanem transzcendentális/fenomenológiai tartalom. Így az „eszem tehát vagyok” elv csak megalapozó, ami fenomenológiailag (tartalmilag) fontos, az a mások érzékelése által megalapozott élet/lét fogalom.
Ez lehetővé teszi egy társadalmi fenomenológia létrehozását, hiszen az egyén autentikus meghatározása az „eszem tehát vagyok” kiegészítéseként a „vagyok mert érzékelem a hozzám hasonlók csoportjának jelenlétét”, vagyis egyéni létem csak mások létének tapasztalásán keresztül nyer értelmet.
Az egyén akkor válik boldogtalanná, amikor a társadalmi rend felborul, válságba kerül. Az egyén elidegenedése a társadalom válságából származó probléma. Ebben az értelemben tehát az egyén akkor boldog, vagyis akkor találja meg a helyét, ha a társadalom megfelelően működik.
Mindezek tükrében azt gondolnánk, hogy az egyén így nem más, mint a társadalom kiteljesítője, és feloldódik a társadalom által előírt szabályokban. Azonban erre is választ találunk, mégpedig azt, hogy ez a társadalom nem egy magába zárt, korlátozó társadalom, hanem lehetővé teszi a kreatívan gondolkodó egyének szabadságát. Az ilyen egyén elveti a formális szabályokat, és egzisztenciális értelemben kreatív/interaktív „szabályokat” alkalmaz.