Hihetetlenül mellbevágó világot mutat be, amelyben érezhető az abszurd dráma (Ionesco) hatása. Sötét világkép, amely azonban nem kitalált, hanem világunk menetére épít. Ez egy olyan világ, amely kihűlt, egoista, steril, zárt, értékek nélküli és számba sem vett emberekkel benépesített világ.
A környezet is ennek megfelelő hideg és „szögletes” környezet, amely a hideg „svéd design” paródiájaként is felfogható. Kirakatvilágként, amely sterilitásával minden oda nem illő életet megöl.
Ebben a világban már bűvészet sincs, hanem a ládás trükkben a fűrész belevág az „önkéntesbe”, a bűvész pedig szintén olyan elkeseredett és szomorú ember, mint az összes többi.
Ezt a világot a Vállalat irányítja, amelynek csak a Vállalat sikere számít, annak alkalmazottai nem. A Vállalat új vallást jelent, amelyben a Vállalat metafizikai léte irányít, és semmi más.
A vallás is egyszerű pénzszerzési lehetőséggé vált, ahol a keresztfa üzleti kísérlet, a plébános pedig saját anyagi kudarcairól beszél a templomba betévedő biztosítási csalónak.
Ennek a világnak az irányítói mindent megtesznek menekülésük érdekében, és feláldozzák a fiatal nemzedéket. Ezt egy eszméletlenül kemény szimbolikájú jelenetben mutatja be a rendező, és ebből megértjük azt is, hogy a filmben miért nem szerepelnek gyerekek.
Ebben a világban a művészet és az irodalom mellékvágányra kerül, a költő a bolondokházában tölti napjait, magától megbolondul, maga a világ teszi ezt vele.
Roy Anderson viszonylag kevés filmet rendezett, de ez kiemelkedően mutatja be romlott világunkat. Ilyen film nem készül mindennap, ezért meg kell vele küzdeni, és meg kell érteni, hogy mi az amit elrontottunk.
