A film a Truffautra jellemző laza eseményvezetés alapján olykor elalvásra is okot adhat annak, aki nem igazán szereti ezt a stílust. De – más rendezőkhöz hasonlóan – Truffaut filmjei csak egységes egészként nyerik el a rendező szándékát. A film gondolatisága mozaikszerűen összerakott köznapi cselekményekből tevődik össze.

A gondolatiság tömörítve – és a teljesség igénye nélkül – a film egyrészt a gyermek kiszolgáltatottságának gondolatával foglalkozik. Mivel a gyermek nem rendelkezik a felnőtteknek járó jogokkal, kihasználható, becsapható, és nagyban függ attól a környezettől, amelyben felnő. Tehát Truffaut szerint a nevelés és a jó környezet segíti elő a normális felnőttek kialakulását. Azonban maga a társadalom olyan hatásokkal avatkozik be a gyermek fejlődésébe, amely nagy kihívást jelent a jó nevelő számára.

Ezt a nevelési lehetőséget Truffaut a megfelelő iskolarendszerben látja, ahol kiváló a hangulat és kiválók a pedagógusok. Vagyis Truffaut filmre viszi az ideális iskolát ideális pedagógusokkal, vagyis a film egyféle utópiának is tekinthető. Ez az iskola az, amely lehetőséget adna a gyermekek jogainak, a gyermekekre való odafigyelés és a jövő felnőtteinek felkészítésére.

Az ilyen iskola független a politikától, sőt tulajdonképpen ellenségnek, haszontalannak tekinti. A politikus – a film egyik legfontosabb gondolati kifejtése alapján – csak azért adna több jogot a gyermekeknek, hogy szavazatokat gyűjtsön, és tulajdonképpen egyféle intézményesített külső pressziót jelent, és nem azt az eszmét, ami alapján a politika legitimálja önmagát.

Tehát az idealizált iskolakép tulajdonképpen pozitív kritika. Truffaut pontosan a rossz iskolarendszert bírálja azáltal, hogy bemutat egy olyan lehetőséget, amelyről mindenki tudja, hogy nem létezik. Az iskola akkor lenne valódi haszonnal járó intézmény, ha a kreativitást, szabadságot, egyenlőséget és a kitartást helyezné előtérbe a középszerűség, presszió, képmutatással szerzett előny és előre melegített iskolapadok helyett.