A film nem nevezhető kimondottan jónak, vannak benne elkoptatott kusturicai elemek. A balkáni lepattantságot bemutatni már nem is olyan nagy feladat, a kusturicai Trabant-disznó jelenet óta pedig valahogy nehéz a balkáni nyomort ismétlés nélkül kívülről bemutatni.
A film mindezek mellett mégis többet jelent a megszokott (és kissé elunt) balkáni filmeknél, mert nem marad a puszta komikum-tragikum páros szintjén, és nem is isteníti/szépíti ezt a létet. A tehetséges gyerek aki alkoholista apa és elfásult anya mellett lakik nem jelent újdonságot, az azonban igen, hogy a gyermek tehetségét felfedező tanár ki akarja emelni ebből a közegből, és eljuttatni abba a szintén fura létbe, amit az értelmiségiek körének neveznek.
A dolog szépen indul, a nagy remények megvannak, a tanár azonban nem képes végigvinni a reformot, mert ebben a sötét világban nem beszélhetünk az értelmiségi szabadságáról, és az imperativusról sem, mert a félelem nagyobb úr, mint a szabadság szeretete,
A befejezés éppannyira váratlan, mint amennyire felkavaró. Egyben igazságtalan és igazságos, megérthető és szomorú. A film vége már kilép a történetből, és ettől válik szimbolikussá. Nem az Underground című filmből ismert Szerbia szimbóluma, hanem a volt Jugoszlávia végének szimbóluma, és egy új (külön)együttélésnek a kezdete.
https://youtube.com/watch?v=GKaWvGbvWxA