Az ember statisztikai adattá vált, ami azt jelenti, hogy papírok és név/azonosság nélkül nem létezik, vagyis nem tudnak mit kezdeni vele. Kaurismäki finom cinizmussal mutatja be az emlékezetét és ezzel együtt a múltját is elvesztő embert, aki egy új világba csöppen bele, mert a járáson és a cigarettasodráson kívül nem emlékszik semmire.
Ezzel a történetet le is lehetne zárni, és akkor az emlékezetvesztés és az adattárolás problémáját tárgyaló film maradna. Azonban Kaurismäki tovább viszi a szálat, és a múlt elvesztését egy boldogabb és tisztább élet kezdésének feltételévé teszi. Mert ugye ki nem szeretne kiszállni mindennapjaiból és újrakezdeni mindent. A főhősnek végül jól jött az emlékezetvesztés, mert megtalálta a boldogságát, és megszabadult azoktól a kötődésektől, amelyek tulajdonképpen a boldogsága útjába álltak.
