Számos egyéb nyitott értelmezési kérdés mellett a film kardinális pontja a műalkotás létének problémája. Julio Cortázar novelláját feldolgozva Antonioni bemutatja a műalkotás létrejöttének folyamatát, és a műalkotásnak mint értelmezést megnyitó eredménynek a szubjektumból származó és a szubjektum nélkül nem létező létét.
A filmben Antonioni a tér problémáját feszegeti, a jelenetekben a tér folyamatosan megosztott, elvágott. Ezt a teret a filmen mint műalkotáson belül a fotós mint műalkotó állítja le/bontja meg. Antonioni számára nagy kérdés, hogy a film mint mozgókép (mozgó tér) hogyan képes megragadni a fényképet mint leállított teret, a tér egy pillanatát. A fénykép időn kívüli, a film akarva-akaratlanul is követ egyféle idősíkot.
Mind a film, mind pedig a fénykép vágott valóságot mutat be. Az „egyszerű” percepció esetén a valóság közé csak a priori kategóriák ékelődnek be, az egyszerű percepció térbe és időbe helyezett valóságképe még nem műalkotás. A műalkotás létrejöttéhez a valóság „megvágása” szükséges.
A műalkotás pontosan azért rendelkezik külön léttel, mert túlmutat a megszokott, a percepció által érzékelt valóságon. Az a műalkotás, amely értelmezhető, vagyis nem a valóság „leképezése”, hanem a valóság fenomenális/fenomenológia megközelítése. Ha a hegeli szellemfilozófia oldaláról közelítünk, akkor azt is mondhatjuk, hogy a film rámutat arra, hogy a művészet a szellem megnyilatkozása, amelyet most ne metafizikai, hanem fenomenológiai értelemben értsünk. A műalkotás fenomenológiai valóságot hoz létre, és ha az érzékelő/percipiáló alany szempontjából tekintünk rá, valóságnak is tekinthető vagy: a valóság nem létezik az individuum valósága nélkül (Berkeley, Kant és később Husserl és a transzcendentális redukció).
[A fényképezés megjelenésekor számos vita volt arról, hogy a fotó az már csak egyszerű leképezés, mert a kémiai anyagon megjelenik a világ lenyomata. Cortázar novellája és a film éppen arra mutat rá, hogy nem az eszköz a fontos, hanem az eredmény].
A műalkotás – és ez már egy nagyon erős művészetszemlélet –egymásra tevődő síkokból álló terekből képződik, egymásra tevődő síkokból álló tereket jelenít meg. Ebben az értelmezésben a térben fellelhető tárgyak egyféle koordinátarendszerben, pontrendszerben, mátrixban (nem Hollywood!) helyezkednek el, és a műalkotás/műalkotó szabadsága bizonyos koordinátapontok eltávolítása a rendszerből, vagy hozzáadása ahhoz.
Az igazi művész az, aki fenomenológiailag létrehozza a valóságot, és szabadsága is ebben rejlik. Amikor a külső világ „valósága” lényegtelenné válik, akkor születik meg a műalkotás, és akkor jön létre a művészi alkotás szabadsága.
