Kundera híres regényének alapján készült, de önmagában is megálló film. A cselekményszál összetett kérdésköröket jár körül, amely hozzávetőlegesen a következő két fő pontra osztható:
Esztétikai/egzisztenciális aspektus
Az élet esztétikai felfogását jelenti, ahol az élet tulajdonképpen az élvezetek hajszolása. Ebbe nem fér bele a hűség, nincsenek meghatározó irányelvek, hanem az ösztönök dominálnak, az esztétikai individuum kiteljesedéséhez a szexualitás alapvető eszköz. Az egzisztencia lényege az egyén esztétikai életmódja, akárcsak pl. Kierkegaard „A csábító naplója” c. írásában (valószínűsíthető, hogy maga Kundera is ebből indult ki a regény megírásakor). Az esztétikai alany élete a magánszféra szabadsága is egy szabadság nélküli világban.
Politikai (de nem csak) aspektus
Az esztétikai alany véleményt nyilvánít, és ez elindítja üldöztetésének lavináját.
Oedipus amikor megtudja, hogy akaratán (tudtán) kívül megölte az apját és feleségül vette saját anyját, a terhet nem képes elviselni és megvakítja önmagát. Oedipus tulajdonképpen nem felelős a bűneiért, hiszen tudtán kívül tesz elvetendőt. A film értelmezése szerint az igaz ember, akinek van tartása és öntudata, rajta nem múló dolgok miatt is lelkiismeretre ébred, és magáért az eredményért is képes elítélni önmagát, nem törődve azzal, hogy tulajdonképpen ártatlan. Vagyis az eredmény önmagában olyan sokkot okoz az egyénben, amelyre valamilyen módon válaszolnia kell.
Oedipus példája akkor nyer igazi értelmet, ha a kommunista rendszer zsoldosaira gondolunk, akik azzal védekeznek, hogy nem tudtak a sztálini és az egyéb gyilkosságokról, és ezért ártatlannak vallják magukat. És ezek a kommunisták tulajdonképpen nyugodt lelkiismerettel mulatoznak tovább és szolgálják a történelem egyik legnagyobb hazugságát. Nos, az ilyen elvtársakat nevezi a film/főhős gazembernek, mert egyrészt nem képesek az oedipusi lépésre, másrészt pedig álláspontjuk hazug állásponton alapul, mert vagy tudtak a gyilkosságokról, és csak hazudják, hogy nem tudtak róla, vagy nem tudtak róla, de ebben az esetben azt mondani, hogy a nem-tudás felmentő erejű, az gazemberre vall. Az igaz ember legalább kiábrándul és magába fordul, elfordul attól a rendszertől, amelyben hitt, és elismeri, hogy a rendszer csak elnyomással képes fennmaradni, és nem kér belőle.
Ennek alapján az igazság felismerése után a nem gazember kommunistának ki kellene kaparni a saját szemét. Ehelyett behívja az oroszokat és leveri a szabadságot.
Az osztályellenség a forradalom leverése után olyan világba csöppen bele, amelyben lefokozzák, amelyben a túlélésért mindenki behódol, amelyben a gyávaság jelenti a túlélési lehetőséget. Az igaz ember ebben a helyzetben inkább vállalja a lefokozást, és megtartja szabadságát és individuális méltóságát, és agysebészként eltakarítja az uralkodó osztály szemetét. Mindezt olyan könnyedséggel, hogy az már elviselhetetlen.
