Mondják, hogy Dél-Koreában szinte hobbivá vált a plasztikai műtét. Kim Ki-duk filmje erre reflektál, és bemutat nekünk egy olyan világot, amelyben az egyén hamis értékrendek alapján ítéli meg saját magát, és mindebbe azokat is magával rántja, akik viszonylag a normalitáson belül próbáltak maradni. A film tulajdonképpen egy modern tragédia.
Az arc identitást hordoz, ha az arc eltűnik, eltűnik a személyiség. Mindez roppant érdekes megközelítése az individuum problémájának, mert elsőre azt gondolnánk, hogy az arc csupán egy járulékos tulajdonsága annak a szubsztanciának, amelyet individualitásnak vagy egyéniségnek gondolunk. Kim Ki-duk filmje bebizonyítja, hogy az individuum ilyen fajta értelmezése tévút.
Kim Ki-duk szerint ha az individuum egyik (fő) összetevőjét megbontják, akkor az individuum csorbul. Az arc módosításával a megjelenése más lesz, és az mindenképpen hatni fog az individuum belső létére is. A filmet végignézve rájövünk arra, hogy egyéniségünket saját képünk/felismerésünk határozza meg, mert az egyéniség nem szakítható el attól, ahogyan a társadalom tagjai/barátok stb. látnak minket. Kim Ki-duk individuuma nem monikus, magába zárt individuum, hanem nyitott, társadalmi stb. szerepekben kialakuló (fenomenológiai) individuum. A film valamilyen szinten képes feloldani a husserli fenomenológia monikus individuumának problémáját azáltal, hogy társadalmi fenomenológiát hoz létre, vagyis a fenomenológiai individuumot társadalomba mint fenoménbe helyezi.
Ha továbbvisszük a fenomenológiai értelmezést, akkor a fenomenológiai értelmezéshez hűen kimondható, hogy az individuum nem egy előre adott egész, hanem kialakult/kialakuló egész, amelynek egységéhez több tényező járul hozzá, és a tényezők egyikének a hirtelen változása megbonthatja a személy egyensúlyát.
Kim Ki-duk nagyon keményen bírálja az értékét vesztett, külsőségekre épülő társadalmat, a látszategyént, a sztárolt és hallhatatlanságot ígérő világot. Ebben a világban az arc elvesztése nem hoz megoldást, hanem további szakadékokba taszítja az egyént, depresszív tudattá alakítja. Az új énjével elégedetlen, és újabb műtétben látja a kiutat, hogy elbújhasson önmaga és a társadalom elől. Ezzel elindul egy végtelen regresszus, amelyben az egyén teljesen eltűnik.
