Ez a film az un. bosszú trilógia első része. Előre leszögezendő, hogy a film helyenként brutális, az eszközökben olykor egyáltalán nem válogat.
Park az ok-okozatban és a véletlenben is egyaránt hisz: a véletlenek nála okozatokat váltanak ki, amelyek további, (véletlen) okot létrehozó eseményhez vezetnek. A véletlen azonban nem természeti véletlen, hanem emberi bűnök által okozott. Ebben az oko-okozat-véletlen viszonyban jön létre a bosszú, amely tovább gerjeszti a bűnt és a brutalitást.
Az ember Park szerint társadalmilag erősen behatárolt, mondhatni baloldali elvek alapján meghatározott. Tulajdonképpen a filmben szereplő összes szereplő (néhány kivétellel) jóravaló ember, csak amikor kapcsolatba lép más sorsokkal, akkor a találkozásból rossz származik. A konfliktus tehát egy ilyen társadalmi kontextusba helyezett személy esetén az elszigetelt csoportok találkozásakor megbomló kommunikációs kódból származik. A társadalmi csoportok (osztályok!) között kasztszerű elkülönülés van, vagyis Park szerint az osztályharc fogalma mint olyan nem szűnt meg, de marxista értelmezése a bűn fogalom beiktatása miatt meggyengül.
A globális világ gazdagjai és szegényei közötti szakadék miatt az osztályharc modern formát kapott. Itt már nem elnyomó és elnyomott osztályoktól (annak ellenére, hogy van elnyomó és a van elnyomás), hanem elszigetelt osztályokról beszélhetünk, akik a társadalmi osztályuktól függetlenül bűnöznek. Az egyedüli közös nevező, ami tulajdonképpen valamilyen szinten nevetségessé teszi a társadalmi osztályok elkülönülését, az a bűn fogalma. Parknal, bár negatív módon, de az osztályharcot elsődlegesen a bűn oldja fel, majd a bosszú. A társadalmi kontextusból kiragadott emberek közös egzisztenciális vonása a bűn, a harag, az erőszakra való hajlam és a bosszú.
[És azért nem Marxista vagy bolsevik rendezés, mert a fentiekben vázolt negatív egzisztencia fogalomba a vörös terror is beletartozik. A zárójelenet brutalitása egyben a vörös terror brutalitásának és érzéketlenségének bírálata is].
Tehát az ember az ellentétek feloldását elsősorban az erőszak által szeretné véghezvinni. A filmben konkrétan nincs szó a megbocsátásról mint a pozitív útról, azonban a filmben kialakuló drámai vég(ek) azt kívánják megértetni a nézővel, hogy a megbocsátáson és a szereteten kívül hosszú távon nincs más járható út.
