Dersu Uzala személye egy letűnt korszakot és ezzel együtt egy életformát képvisel, amelyre közülünk sokan vágynak még ma is, de általában kevés sikerrel képesek megvalósítani azt. Dersu a természeti embert jelenti, akinek nincs szüksége a civilizációra, és szinte egybeolvad az erdővel. Nincs szüksége pénzre, mert azzal kint az erdőben nem tud mit kezdeni. Ami a civilizációból megérintette, az a puska és a lőpor.
Dersu emlékeztet nagyapámra, aki világéletében földművelő ember volt. A proletárdiktatúra győzelmét és a kulák-érát hatalmas csapásként érte meg, 10 darabból álló tenyérnyi, korábban vásárolt földecskéit elvették, ami maradt az egy negyedhektáros kis kert, amelyben zöldséget termesztett, és a piacon értékesített, folyamatosan lesve, hogy mikor jön a „maximáló”, aki megszabta, hogy mennyiért adhatja el a zöldséget a piacon. Fia (apám) városba költözött panelbe, az öreg meg miután özvegy maradt sem volt hajlandó a panelben 2 óránál többet eltölteni.
A film megtekintésekor a fenti sorok jutottak eszembe, és Dersu valamilyen módon szimbolizálta számomra a nagyapámhoz hasonló társadalmi réteget és embereit. Persze Dersu egy idealizált kép, és magával hozza a Kurosawa rendezte filmekben található metafizikai elemet. A természeti ember Kurosawa számára egyféle egyedüli értékként jelenik meg, amely messze magasan áll a civilizációba beépült embernél. Ez mind igaz, de sajnos nem jelent többet egyféle nosztalgiánál. Dersu már nem valósítható meg, és csupán szimbólumként értelmezhető, és ha populisták szeretnénk lenni, akkor aktualizálható napjaink ökológiai kontextusában.
A film vége jelenti azt is, hogy a Dersu-féle emberek életébe nem szabad beavatkozni, mert az tragédiához vezethet. Mikrovilágukat nem szabad kívülről - akár egy modernebb tárggyal sem - megzavarni.
