A trilógia harmadik részeként ez már egy kiforrott film. A tematika hasonló ez előzőekhez, a bosszú problematikáját helyezi egy másik megvilágításba. A bűn és bűnhődés fogalma erősen meghatározza a koncepciót, Park megpróbálja meghúzni a határt a bűn és a bűnhődés (bűnhődtetés) között.
Működik-e a szemet szemért, fogat fogért elv, vagy az igazságszolgáltatást kell előnyben részesíteni? Park filmjében a megalapozott önbíráskodásé lesz a szerep, mert a hatóság tehetetlenségét és tévedéseit csak az önbíráskodás oldhatja fel. Azonban Park – bár bemutatja az önbíráskodást - nem tartja a legjobb megoldásnak, egyféle tragédiaként éri meg, mert a gyilkosság gyilkossággal történő megfizetése tragikussá teszi az érintettek egzisztenciáját. A filmben a bosszút álló felek cselekedete teljes mértékben megérthető, azonban a képek és a látvány mégis felveti egy esetleges más megoldás lehetőségét, amely akár a megbocsátás is lehetne, hiszen az áldozatokat egy újabb gyilkosság nem hozza vissza.
Park ebben a filmben tulajdonképpen egy keresztény egzisztencialista bűn-bűnhődés-megbocsátás (ez utóbbi mint lehetőség) fogalommal operál, hiszen mind a bosszú, mind a megbocsátás személyes dolog, amelyet mindenki magában dönt el, és egyedül végez el. A bosszút-megbocsátást át lehet hárítani másokra, de akkor sérül az individuum egzisztenciális függetlensége.
